2016. május 3., kedd

Meseparádé - 2016



A Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete ötödik alkalommal rendezi meg a generációs mesemondó versenyt (nagyszülő+unoka vagy családtag, szomszédgyerek) 2016. június 04-én délelőtt 10:00 órától a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság színháztermében (bejárat a Vitéz u felől).
Az 5. születésnap alkalmából az 5-14 éves gyermekektől rajzokat is várunk. A benyújtandó rajz címe: „Az én mesehősöm”. A rajzokat a verseny idején és helyszínén állítjuk ki.
Várunk továbbá jelentkezőket egyéni vagy unoka – nagyszülő (közös) páros mesemondására. Főleg magyar népmesék előadását várjuk.
A programot támogatni is lehet, bármilyen adománnyal (tárgyi vagy pénzbeli, ajándékutalvány, stb.). A szponzorálásért cserébe - igény szerint - felajánljuk az adományozónak a beérkezett rajzok zsűrizésében adódó nemes feladat elvégzését.
A programról évenként megjelenő mesekönyvünk támogatói között is szerepeltetjük nevét. Azt reméljük, hogy más is fontosnak tartja a mese szeretetének megtanítását a gyermekek számára és lesz jelentkezője, támogatója ennek a programnak.
Felvilágosítást az egyesület Szeglethy utca 4. sz. alatti irodájában kedden és pénteken 9:00 – 12:00 óra között lehet személyesen, vagy a 06 30 938 1851 és a 06 20 922 3905-ös telefonszámokon lehet kérni.
Jelentkezés az esti órákban a 06 88 457 666-os vezetékes telefonon és a 06 20 922 3905-ös telefonszámokon lehet megtenni május 25-ig egy bemutatkozó pár soros írással valamint a mese címének és írójának megjelölésével. A műsoridő személyenként maximum 5-10 perc lehet.